Lezajlott a képeim élőben mutogatása rendezvény a MANYI – Kulturális Műhelyben.
Szóval nagyon klassz este volt, olyan mintha szülinapom lett volna, miattam (értitek miattam!!) jöttek el barátok, sőt ismeretlenek is, hozták a kíváncsiságukat, a szuper energiákat, a kedvességet, a beszélőkét (imádlak Dóri!), a fényképezőt (Agnes Greta Erdelyi ismét hálás vagyok), a frankó ritmusokat (Dj Minek), így nagyon élvezhető, szerethető este alakult ki. Sosem feledem nyilván.

Álljon itt egy benyomás az egyik résztvevőtől, aki családostul érkezett, képpel távozott, a kettő közt meg nagyon jót dumcsiztunk a festésről is. Ettől külön le vagyok teljesen nyűgözve.
„…Arra gondoltam, ez a csaj tuti műszaki rajzolt, annyira pontos, határozott körvonalakat festett. Meg arra is gondoltam, hogy lehet valaki ennyire tehetséges, hogy ilyen szimmetrikusan fest. A harmadik ami átsuhant rajtam, hogy milyen bátran használja a színeket. A kéket a zölddel, a sárgát a pirossal, a rózsaszint a lilával – és mégis minden harmonikus hatást keltett.
A mandalái éltek, a figuráiba mindenki mást és mást látott – valaki női testet, valaki más egy állatot, megint más pedig valami hangulatot.

Engem az érintett meg, mennyire megengedő a művészete – mennyire a fantáziámra és a belső világomra van bízva, mit látok meg. Ahány alkalommal néztem ugyanazt a képet, mindig más részlet tárult elém.
A színek, a formák, a technika egyvelege magával ragadott – külön élmény volt Mirkával beszélgetni az alkotási folyamatról. Ő meditatív állapotban készíti én pedig meditatív állapotban fedezem fel a képeit – tudattalanul is összekapcsolódunk. Csodálom a tehetségét, amivel megérinti a lelket, kikapcsolva a tudatos gondolkodást, a címkézést – egyszerűen engedi, hogy én a saját belsőmmel éljem meg a képet, nem erőltet rám semmit, csak teret és lehetőséget ad a felfedezésre.”
Nagyon-nagyon boldog vagyok az egésztől, bakancslistás tétel volt ez igazán!